-
Ma reggel még kinyítottam pár kérdésben a bibliát:
Márk evangéliuma 12. fejezetének az adópénzről szóló története (Mk 12,13–17) Jézus és az ellenséges vallási-politikai csoportok vitáját mutatja be. [1, 2]
A történet menete és háttere
- A kelepcébe csalás kísérlete: Farizeusok és Heródes-pártiak (Heródes antipász hívei) küldöttsége ment Jézushoz. Olyan kérdést tettek fel neki, amelyre minden válasz veszélyes volt:
- A csapda lényege:
- Ha azt mondja, hogy nem szabad, feljelenthetik a római hatóságoknál lázadás szításáért.
- Ha azt mondja, hogy szabad, akkor a nép szemében elveszíti a tekintélyét, mert a római uralmat és a pogány császárnak való adózást elutasították a vallásos zsidók.
- Jézus válasza:
- Jézus átlátott a képmutatásukra, és kérte, hogy mutassanak neki egy dénárt (római ezüstpénzt).
- Megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata van ezen?”
- Amikor azt felelték, hogy a császré, Jézus ezt mondta:„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” [1]
- A reakció: A hallgatóság elcsodálkozott a válaszon, mert nem tudtak mibe belekötni. [1]
A kijelentés jelentése
- Világi kötelezettségek: Elismeri, hogy a világi államnak (a császárnak) megvannak a maguk törvényei, adói és fenntartási igényei, amelyekben a hívő ember is részt vehet.
- Isten elsőbbsége: A pénzen a császár képmása volt, így az az övé – de az emberen Isten képmása van (teremtésnél fogva), ezért az egész embert Istennek kell adni. Az Istennek kijáró hűség és imádat felülmúlja a világi hatalmaknak járó tiszteletet.
Továbbá:
A 47. zsoltár egy örömteli, ünnepélyes királyzsoltár (címe szerint: „A karvezetőnek [vagy éneklőmesternek]: Kóráh / Kóré fiainak zsoltára”), amely Isten egyetemes uralmát hirdeti az egész föld felett. [1, 2, 3]
Főbb témái és üzenete
- Felszólítás az ujjongásra: Minden népet tapsolásra, hangos örvendezésre és Isten dicsőítésére buzdít.
- Isten mint nagy király: Kiemeli, hogy az Úr felséges, félelmetes és hatalmas király az egész világon, aki győzelemre segít és népeket hódoltat meg.
- Trónra lépés és harsonaszó: Isten örömrivalgással és harsona (kürt) szavával vonul fel, szent trónján ülve uralkodik a nemzetek felett. [1, 2, 3, 4]”
Továbbá:
Pál első levele a Korinthusiakhoz 9. Pál ingyenes evangéliuma:
Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 9. fejezete arról az apostoli jogról és önkéntes lemondásról szól, amelynek révén Pál ingyenessé, azaz mindenki számára anyagi teher nélkül elérhetővé tette Krisztus evangéliumát. [1, 2]
A 9. fejezet főbb gondolatai
- Az apostoli jogok és példák: Pál felteszi a kérdést, hogy nem szabad-e, nem apostol-e, nem látta-e Jézust, és nem az ő munkájának gyümölcsei-e a korinthusi hívők. Megmutatja, hogy bár az evangélium hirdetőinek joga lenne az anyagi támogatásra (ahogyan a katona, a gazda vagy a pásztor is érvényesíti a maga részét), ő mégsem élt ezekkel a jogokkal. [1, 2, 3]
- Az ingyenes evangélium lényege: Azért hirdeti az evangéliumot ingyen, hogy ne okozzon semmilyen akadályt vagy ütközőt Krisztus jó hírének terjedésében. Azt mondja: „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot”, és a legnagyobb jutalma az, hogy ingyenessé teheti azt. [1]
- Mindenki szolgájává lenni: Pál mindenki felé alkalmazkodik, hogy minél többeket megnyerjen:
- A zsidóknak zsidóvá lett.
- A törvény uralma alatt lévőknek olyan, mint aki a törvény alatt van.
- A törvény nélkülieknek olyan, mint aki törvény nélküli (bár Krisztus törvénye szerint él). [1]
- A sportáldozat és önmegtartóztatás metaforája: A fejezet végén a futamversenyhez hasonlítja a keresztyén életet: sokan futnak, de csak egy nyeri el a díjat. Ő maga is sanyargatja a testét és engedelmességre kényszeríti, hogy másoknak hirdetve maga ne legyen alkalmatlanná (kizárttá
Itt az volt a kérdésem, hogy mivel nekem is jogosultságom volt ingyenesen tanulni angolt, de a tanárok valahogy annyira kínos és megalázó helyzetbe hoztak nyilvánosan, hogy kénytelen voltam lemondani az ingyenes képzésről, amit a munkaügyi központ támogatott, ezért éppen ez volt a kérdésem, hogy volt a céljuk éppen? A könyv önmagáért beszél, mennyi az esély hány százalék az esély hogy ide nyiljon ki a könyv? Pont ide nyílt ki! Tehát ennyire aljasul elbántatok velem. Semmi baj, nem haragszom, beszéljetek csak ti angolul, legyen a tiétek a tudás, nem baj ha én ki vagyok zárva ebből a lehetőségből! Nem tudom mi lehetett a háttérben és miért pont velem tettétek ezt, de nem is érdekel senki gonoszsága, hogy azt milyen értelmes és professzionális magyarázattal támasztja alá! Ha ez az a boldogság amitől ti elélveztek, akkor elmondható rólatok, hogy elég szánalmas lelkiállapototok lehet ,és nem sok örömötök van az életben. Ámen!
Példabeszédek könyve: 25, 26, 27, 28, 29.
„A Példabeszédek könyve 25–29. fejezetei Salamon király olyan mondásait tartalmazzák, amelyeket évszázadokkal később, Hiszkijának (Ezékiásnak), Júda királyának emberei gyűjtöttek egybe. [1, 2]
Ezek a fejezetek az igazságosság, a bölcsesség, a balgaság, a vezetői felelősség, az emberi kapcsolatok és a beszéd (nyelv) témáit járják körbe gyakorlatias, képekben gazdag tanulságokkal.
Főbb témák fejezetenként
Fő motívumok: „Ha szaporodnak az igazak, örül a nép, de ha uralkodik a gonosz, sóhajt a nép”; az ifjúság nevelése és a fegyelmezés; a félelem az embertől csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az megvédetik; a látomás (kijelentés) hiánya, ami miatt elvadul a nép.
25. fejezet – Bölcsesség a királyok, a viták és a kapcsolatok terén
Fő motívumok: Hogyan kell viselkedni a király/hatalmasok előtt; a türelem és az alázat ereje; a jó hírlevél/küldönc felfrissítő hatása („mint a hideg hó aratás idején”); a szomszédhoz járás mértéke; a bosszúállás tiltása (parázs rakása a fejre). [1]
26. fejezet – A balga (bolond), a rest és a lusta
Fő motívumok: A bolondnak adott tisztelet hiábavalósága; válaszolás a bolondnak (vagy éppen nem válaszolás, hogy ne válj hasonlóvá hozzá); a rest ember jellemzése (aki forgatja magát az ágyban, mint az ajtó a sarkán); a viszályszítók és a hízelgő száj leleplezése.
27. fejezet – Barátság, önismeret, előrelátás és hűség
Fő motívumok: Ne dicsekedj a holnappal, mert nem tőled függ; a nyílt dorgálás többet ér a rejtett szeretetnél („Jobb a nyílt dorgálás a titkos szeretetnél”); a barátok sebeket ejtő hűsége („Többet érnek a barát sebei a gyűlölködő csókjainál”); a vas vasat élesít – az ember a barátját.
28. fejezet – Az igazak és a gonoszok útja
Fő motívumok: Az igaz bátor, mint az oroszlán, a gonosz akkor is fut, amikor senki sem üldözi; a bűnök elrejtésének kudarca („Aki elrejti bűneit, annak nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer”); a jogtalanság és a kenőpénzek veszedelme a társadalomban.
29. fejezet – Vezetés, büntetés és Isten félelme„
Kérdeztem Isten, folytassam -e ezt a bibliás kérdezést és megosztást?
Válasz:
Pál apostol levele a rómaiakhoz 15. fejezete az összefogásról, a gyengébbek támogatásáról, a zsidók és a pogányok közötti egységről, valamint Pál utazási terveiről szól. [1, 2, 3]
A fejezet főbb gondolatai
- Az erősek és az erőtlenek (1–6. versek):
- Befogadás és egység zsidók és pogányok között (7–13. versek):
- „Fogadjátok be egymást, amint Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”.
- Krisztus a zsidóság szolgája lett az ősöknek tett ígéretek beteljesítéséért, a pogányok pedig az Isten irgalmasságáért dicsőíthetik őt. [1]
- Pál apostoli hivatása és szolgálata (14–21. versek):
- Pál emlékezteti a rómaiakat küldetésére, hogy a pogányok szolgálója legyen Krisztus Jézus evangéliumában.
- Célja hirdetni az evangéliumot ott is, ahol még nem ismerték Krisztus nevét (Jeruzsálemtől körös-körül egészen Illíriáig). [1]
- Pál utazási tervei és imakérése (22–33. versek):
- Pál tervezi, hogy Hispániába utazik, és útközben meglátogatja a római gyülekezetet.
- Előbb azonban Jeruzsálembe megy, hogy elvigye a macedóniai és akhájai hívek adományait a szegény szenteknek.
- Kéri a hívőket, hogy imádkozzanak érte, hogy megmeneküljön a júdeai hitetlenektől, és örömmel érkezhessen meg hozzájuk. [1]
Továbbá:
Lukács evangéliuma 16.:
Lukács evangéliumának 16. fejezete három fő egységre és néhány átvezető tanításra oszlik: [1]
1. A hűtlen sáfár (intéző- O. V. kabinet) példázata (1–13. versek)
- A történet: Egy gazdag ember sáfárát azzal vádolják, hogy eltékozolja a gazda vagyonát, ezért felmenti az állásából. [1, 2]
- A sáfár leleményessége: Mielőtt átadja a hivatalt, magához hivatja a gazda adósait, és mindegyikük tartozását csökkenti (az olajat 100-ról 50-re, a búzát 100-ról 80-ra), hogy legyen, aki befogadja őt, amikor kirakják. [1, 2]
- A tanulság: A gazda megdicséri a hűtlen sáfárt, amiért okosan (előrelátóan) járt el. Jézus magyarázata szerint: „nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (pénznek)”. A világi bölcsességet és az anyagi javak igazságos, jövőbe mutató kezelését állítja példaként. [1, 2, 3]
2. Tanítás a törvényről és a farizeusokról (14–18. versek)
- A farizeusok gúnyolódása: Mivel a farizeusok szerették a pénzt, gúnyolják Jézust.
- A törvény érvényessége: Jézus kijelenti, hogy a törvény és a próféták Keresztelő Jánosig érvényesek voltak, az Isten országa pedig hirdettetik. Könnyebben elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvény egyetlen pontja érvényét veszítse (pl. a házasságtörésre vonatkozó szabályok). [1, 2, 3, 4]
3. A gazdag ember és a szegény Lázár (19–31. versek)
- A két sors a földön:
- Él egy dúsgazdag ember (a mi esetünkben Lázár J.), aki fényűzően öltözködik és lakomázik.
- Egy Lázár nevű koldus fekszik a kapujában, tele fekélyekkel, és a gazdag asztaláról hulló morzsákkal is beérné.
- A fordulat a halál után:
- A nagy szakadék: A gazdag a kínok között könyörög Ábrahámnak, hogy küldje el Lázárt, legalább az ujjhegyét merítse vízbe, hogy hűsítse a nyelvét. Ábrahám válaszol: köztük egy áthatolhatatlan szakadék van, így senki sem átmehet oda-vissza. [1, 2]
- A záró üzenet: A gazdag kéri, hogy küldjék el Lázárt a testvéreihez, hogy figyelmeztesse őket. Ábrahám ezt mondja: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még akkor sem fognak hinni, ha valaki feltámad a halottak közül.”

-
Határozottság
Ji csing: 43. Határozottság lapja esett ki ma is:
Ji Csing (Változások Könyve) 43. hexagramja a 43. Az áttörés (Guài), amelynek jelentése Határozottság, Elszántság vagy Áttörés. [1, 2, 3]
Főbb jelentések és üzenet
- Határozott pillanat: Olyan helyzetet jelöl, amikor dönteni kell, és el kell távolítani az akadályokat vagy a negatív befolyásokat (influenszereket), a fejlődés érdekében. [1]
- Erő és világosság: Az alsó öt erős vonal felfelé törekszik, és áttöri a legfelső gyenge, árnyékos vonalat (a rosszat vagy a hamisságot).
- Kompromisszummentesség: Itt már nincs helye halogatásnak, de el kell kerülni a nyers erőszakot és a meggondolatlan dühöt. [1, 2]
- Tiszta eszközök: A győzelmet nyíltsággal, őszinteséggel és belső szilárdsággal kell elérni, nem pedig vakmerőséggel. [1]”
Megtörtént a negatív befolyások eltávolítása. Nem írtam influenzát mert az egy tapadós betegségre utal, ezt jelentik az influenszerek: rádtapadnak, a véredet szívják miközben befolyásolnak, megkísértenek mint az ördög Jézust.
A bibliában is ugyanez az oldal nyílt ki ma nekem: Jézus megkísértése, tehát nincs is több mondanivalóm mára. Természetesen ellent álltam neki, soha nem kap meg, ég és föld a különbség köztünk, én égi vagyok ő pedig földi.

-
Minden ki fog derülni
de ez nem jelenti azt, hogy a tettesek, bármit is követtek el pánikoljanak! Nem szükséges senkinek meghalnia balesetben csak azért mert tudomása van valamiről! Semmi sem maradhat titokban, Isten szeme mindent lát!
Isten nem úgy büntet mint az emberek, az ő törvényei teljesen eltérnek az emberekézől
Szóval ne kezdjétek öldökölni egymást!

-
Megbékélés útközben
Ez vár ránk, akikkel most épp külön utakon járunk, de lesznek akik már nem érik meg a családomból ezt a megbékélést, sajnos, ezért most elköszönök tőlük,békével, megbocsátással és szeretettel!
Kinyílt a könyv a megbékéléshez meg Lukács evangéliuma 13. fejezethez
LUKÁCS EVANGÉLIUMA
13. fejezet
Pilátus vérengzése és a siloámi torony leomlása
1 Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette.
2 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?
3 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.
4 Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?
5 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.
A terméketlen fügefa
6 Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.
7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?
8 De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom,
9 hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!
Jézus meggyógyítja a meggörnyedt asszonyt
10 Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton.
11 Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni.
12 Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből.
13 És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
14 A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton!
15 Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni?
16 Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?
17 Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez.
A mustármag és a kovász
18 Azután így szólt Jézus: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam?
19 Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. Ez 17,23
20 Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát?
21 Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.
A szoros kapu
22 Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított.
23 Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik:
24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.
25 Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok.
26 Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál.
27 Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Mt 25,41; Zsolt 6,9
28 Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. Mt 8,11-12; 22,13; 25,30
29 Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában.
30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Jézus üzen Heródesnek
31 Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni.
32 Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet.
33 Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
Jézus ítéletet mond Jeruzsálem felett
34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok!
35 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön! Mt 23,38; Zsolt 69,26; 118,26„
Ideje Jézus szavai szerint élnünk, a kufárokat nekünk is elzavarnunk, ne a pénz legyen az első erkölcsi iránymutató. Nem a pénz az isten, hanem a Teremtő, az Univerzum az isten és ennek a függvényében kellene élnünk, NEM A PÉNZ FÜGGVÉNYÉBEN!
Magyar Péternek nem kellett volna bocsánatot kérnie semmiért, semmit nem hibázott, semmi rosszat nem tett, a technikai hiba nem az ő hibája, hanem a levéltáré!
Mi magyarok rabláncos kutyák által vagyunk vezetve. nem is politikusok által. A rendőrök azt gondolják, hogy az államapparátustól kapják a bérüket ezért a politikusoknak engedelmeskednek, de nem így van, ők tőlünk kapják a bérüket és nekünk kellene engedelmeskedjenek minket megvédjenek és nem ránk támadjanak mint 2006-ban tették! Az más tál tészta, hogy a politikusok a törvényeik által osztják szét köztük a az általunk befizetett pénzt, hogy ők bérként megkapják és a politikusok elég szűkösen mérik azt! Ha mi a nép dönthetnénk a rendőrők béréről jóval bőségesebben nyújtanánk a bért!
A postások, a tanárok, a honvédek is mind láncos kutyák, az állam láncos kutyái. Azért nem kérek bocsánatot egy postástól, pedig én is megbántam, hogy ugyanolyan szemtelen voltam vele, amilyen ő velem, mert: egy postás nem az én felettesem, még ha erre tanították is be! Nem hivatalos személy olyan szempontből, hogy ő aztán úgy viselkedhet és bánhat velem ahogy ő akarja! Ahogy a rendőrőknek sem volt jogukaz ártatlanul kilakoltatott devizások ajtaját betőrni és őket onnan erőszakkal, erővel kirángatni. A rendőr dolga nem pénzügyi végrehajtások végrehajtása, hanem a polgárok védelme és a rend őrzése a bűnözők ellen! Ennyi.

-
ISTEN NÉLKÜL NEM LEHET ÉLNI SEM GYŐZNI
Az Újszövetségben található Zsidókhoz írt levél 10. fejezete központi témája, hogy Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata végleg felváltotta az Ószövetség állatáldozatait, majd erre alapozva kitartásra és közösségre buzdít. [1, 2, 3]
Főbb részei és gondolatai:
- Az ószövetségi áldozatok elégtelensége (1–18. versek):
- A törvény szerinti áldozatok (bikák és bakok vére) csak árnyékot jelentettek, és nem tudták valóban eltörölni a bűnöket, sem tökéletessé tenni az embereket.
- Jézus Krisztus azonban saját testének egyszeri feláldozásával örökre tökéletessé tette a megszentelteket, és Isten jobbjára ült.
- Mivel megtörtént a bűnök bocsánata, nincsen többé szükség bűnért való áldozatra. [1, 2, 3]
- Buzdítás és intés (19–39. versek):
- Új és élő út: A hívők bátran, tiszta szívvel és igaz hittel járulhatnak Isten elé Jézus vére által.
- Összejövetelek: Intés érkezik arra, hogy a hívők ne hagyják el a gyülekezeti összejöveteleket, hanem bátorítsák egymást.
- Figyelmeztetés a szándékos bűnözésre: Aki szándékosan elveti Krisztus kegyelmét, arra szigorú ítélet és „lángoló tűz” vár.
- Kitartás: Az olvasók felhívást kapnak a korábbi szenvedések, megpróbáltatások közepette is, hogy ne dobják el a bizakodásukat, mert nagy jutalom jár érte, és hit által élnek. [1, 2, 3, 4]
„A zsidókhoz írt levél
Krisztus egyszer s mindenkorra érvényes áldozata
10 Mivel a törvényben csak az eljövendő jó árnyéka van meg, nem maga a dolgok valós képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évről évre szüntelenül bemutatnak, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat. 2 Különben megszűnt volna az áldozás, hiszen ha az áldozó egyszer megtisztult volna, többé semmi bűntudatot nem érzett volna. 3 De azok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. 4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
5 Azért e világba jövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem, 6 égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. 7 Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, a könyvtekercsben írva van rólam, hogy cselekedjem a te akaratodat, Istenem. 8 Előbb azt mondta, hogy áldozatot és ajándékot, égő- és bűnért való áldozatot nem akartál, nem is kedveltél, amelyeket a törvény szerint bemutatnak, 9 azután így szólt: Íme, itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. 10 Ezzel az akarattal vagyunk megszentelve egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus testének megáldozása által.
11 Minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. 12 Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült, 13 és ott vár, amíg ellenségei a lába alá vettetnek zsámolyul. 14 Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. 15 De bizonyságot tesz erről nekünk a Szentlélek∆ is, mert utána így szól: 16 Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, 17 bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. 18 Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat.
Buzdítás a hit megtartására
és a béketűrésre19 Mivelhogy azért, testvéreim, bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által 20 azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, 21 és mivel nagy papunk van az Isten háza felett, 22 járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, 23 és testük meg van mosva tiszta vízzel. Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett. 24 Legyen gondunk arra, hogy egymást buzdítsuk a szeretetre és a jó cselekedetekre, 25 nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. 26 Mert ha szándékosan vétkezünk, miután eljutottunk az igazság megismerésére, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, 27 hanem az ítéletnek valami rettenetes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. 28 Aki megveti Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra, irgalom nélkül meghal. 29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét∆ megcsúfolja! 30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. 31 Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni.
32 De emlékezzetek vissza a régebbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedésteljes küzdelmet álltatok ki. 33 Mert egyrészt gyalázásokkal és szorongattatásokkal nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társai lettetek azoknak, akikkel így bántak. 34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van. 35 Ne dobjátok el hát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet. 37 Mert még egy kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. 38 Az igaz ember pedig hitből él, de ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. 39 De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Holi is a popular ancient Hindu festival, also known as the „festival of spring”, the „festival of colours”, and the „festival of love”. The festival signifies the triumph of good over evil. - Az ószövetségi áldozatok elégtelensége (1–18. versek):
-
Semmi sem múlhat el büntetlenül
Egyik ember sem különb a másiknál és nincs joga a másik ember élete fölött uralkodni, abba beleszólni és tönkretenni, ezért minden bűnös fizetni fog. Eljött az egyensúly, a rend tétel ideje! Ez most nem igazság, sem bosszú, hanem rend és egyensúly.
Mert ide nyílt ki a könyv:
A Prédikátor könyvének 9. fejezete az élet mulandóságáról, a sors kiszámíthatatlanságáról és az örömre való felhívásról szól. [1, 2]
Főbb gondolatok és szerkezet
- Mindenki ugyanarra a sorsra jut (1–6. versek):
- Éld az életet örömmel! (7–10. versek):
- Az idő és a körülmény hatalma (11–12. versek):
- A siker nem mindig jár együtt a képességekkel: „nem a gyorsaké a futás, nem a hősöké a harc”, hanem az idő és a véletlen (körülmény) jut eszébe mindenkinek, és az ember nem tudhatja, mikor jön el a hirtelen csapás. [1]
- A szegény bölcs és a kis város (13–18. versek):
TELJES SZÖVEG:
„A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE
9. fejezet
Örülj az életnek, míg tart!
1 Mindezt megfigyeltem, mert tisztán akartam látni mindezt, hogy az igazak és a bölcsek minden munkájukkal együtt Isten kezében vannak. Az ember azt sem tudja, hogy szeretet vagy gyűlölet vár-e rá: minden előtte van.
2 Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhet az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal, azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. Préd 2,15
3 Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek. Végül pedig a halottak közé kerülnek. 1Móz 8,21; Préd 8,11
4 Csak annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. Többet ér egy élő kutya, mint egy döglött oroszlán.
5 Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről sem tudnak, semmiből sincs hasznuk többé, még az emléküket is elfelejtik.
6 Szeretetük is, gyűlöletük is, igyekezetük is tovatűnik, és nincs részük soha többé semmiben sem, ami a nap alatt történik.
7 Azért edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd! Préd 2,24; 3,12-13.22; 5,17; 8,15
8 Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj!
9 Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt, mulandó életed minden napján, mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amelyet fáradsággal végzel a nap alatt. Péld 5,18-19
10 Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!
11 Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek. Róm 9,16
12 Nem tudja az ember azt sem, hogy mennyi ideje van még. Ahogyan a halak veszedelmes hálóba kerülhetnek, ahogyan a madarak tőrbe eshetnek, ugyanúgy jutnak kelepcébe az emberek is, ha hirtelen rájuk szakad a veszedelem ideje.
Többet ér a bölcsesség, mint a fegyver
13 Ilyen bölcsességet is láttam a nap alatt, és nagyon rám nehezedett:
14 Volt egy kicsiny város, kevés lakóval. Megtámadta azt egy nagy király, körülvette, és ostromműveket épített vele szemben.
15 De akadt benne egy szegény bölcs, aki bölcsességével megmentette a várost. Az emberek azonban nem törődtek tovább azzal a szegény emberrel.
16 Akkor ezt mondtam: Többet ér a bölcsesség a hatalomnál, de a szegények bölcsességét mégis megvetik, és nem hallgatnak beszédükre.
17 A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik.
18 Többet ér a bölcsesség a harci eszközöknél; egyetlen vétkes sok jót pusztíthat el.”

ÉLD AZ ÉLETED, AMÍG TART!
-
Készüljetek, mert közeledik az idő
Álljatok készen, lélekben felkészülten: a régi összeomlik, megsemmisül , az új létrejön. Sajnos nem mindenki léphet be az újba. Akik mindent megtettek mostanig, hogy úgy éljenek mint az édenben, nekik kívül tágasabb lesz mostantól. A tiszteletlenek is kívül maradnak. Aki nem tiszteli embertársát, az istent sem tudja tisztelni, szevasz a pokolba veled!
A Jelenések könyve 21. fejezete az egész teremtett világ isteni megújulását, az új eget és az új földet írja le, miután az előző elmúlt. [1, 2, 3]
Főbb vonásai és szimbólumai:
- Az első világ elmúlása: János apostol látomásában az első ég és az első föld elmúlik, és „tenger sem volt többé” (a tenger a káosz, a gonosz és a pusztulás bibliai jelképe is). [1, 2]
- Az Új Jeruzsálem alászállása: A mennyből leszáll a szent város, az Új Jeruzsálem, amely Isten és az emberek közös lakóhelye lesz. [1, 2]
- Könnyek és halál nélkül: Isten maga lesz velük, „és letöröl minden könnyet a szemükről, halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé” (vö. Jel 21,3–4). [1, 2]
- A város leírása:
- Templom hiánya: A városban nincs szükség templomra, sem napra vagy holdra, mert maga az Úristen és a Bárány a templom és a világosság. [1, 2]
- Kik léphetnek be: Csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. A gyávák, hitetlenek, gyilkosok, parázna meg a hazugok sorsa a tüzes-kénes tó (a második halál). [1, 2]

-
Kaptam levelet
de nem a postás hozta, hanem a Mennyból jött az üzenet, hogy szóljak végre rátok:
Jakab apostol levele
Kapzsiság
4
✴1Honnan a háborúskodás és pártoskodás köztetek? Honnan, ha nem bűnös kívánságaitokból, melyek tagjaitokban viaskodnak? ✴2Kívántok valamit, de nem teljesül. Öltök és irigykedtek, de nem juthattok semmihez. Veszekedtek és pöröltök, s mégsem értek el semmit, mert nem kértek. 3S ha kértek, nem kaptok, mert helytelenül kértek, hiszen bűnös kívánságaitok kielégítésére akarjátok fordítani.
Világias lelkület
✴4Ti házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek. 5Vagy azt gondoljátok, hiába mondja az Írás: féltékenyen szeret a Lélek, mely bennünk lakik? ✴6Annál gazdagabb azonban kegyelme, amelyet ránk áraszt. Azért mondja másutt: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” 7Vessétek hát alá magatokat Istennek. Az ördögnek viszont álljatok ellen, akkor majd megfut előletek. Közeledjetek Istenhez, s ő is közeledni fog hozzátok. 8Mossátok le kezeteket, ti bűnösök, s tisztítsátok meg szíveteket, ti ingadozó lelkűek! 9Érezzétek nyomorúságtokat, szomorkodjatok és sírjatok! Nevetéstek forduljon gyászra, örömötök pedig búsulásra! 10Alázkodjatok meg az Úr előtt, ő majd fölmagasztal titeket.
Szeretetlenség
✴11Testvéreim, ne rágalmazzátok egymást. Aki rágalmazza vagy megítéli testvérét, a törvényt rágalmazza és a törvényt ítéli meg. Ha pedig a törvényt ítéled meg, nem vagy a törvény megtartója, hanem bírája. 12Egy a törvényhozó és a bíró: ő, akinek hatalma van, hogy fölmentsen vagy elmarasztaljon. Te pedig ki vagy, hogy felebarátodat megítéled?
Evilági okosság
✴13Rajta hát, mondjátok csak: „Ma vagy holnap abba a városba indulunk, ott töltünk egy évet, kereskedünk és nyerészkedünk.” 14Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Ugyan mi az életetek? Csak pára, mely rövid ideig látszik, azután elenyészik. 15Ehelyett ezt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, élni fogunk, s ezt vagy azt fogjuk tenni.” 16Ti pedig kevélyek vagytok és dicsekvők. Minden ilyen dicsekvés rossz. 17Aki tehát tudja, mi a jó, de nem teszi, az vétkezik.”

-
Miért vannak hamis próféták?
Ézsaiás próféta könyve
42
1Ímé az én szolgám, • a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.• Mát. 12,17-21. 3,16. 17. 2Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.• rész 52,6. Jer. 29,10. 44,28. 3Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, • a törvényt igazán jelenti meg.• rész 69,1. 50,4. 4Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak • tanítására.• rész 51,5. 5Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki • lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:• Csel. 17,25. 6Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, • pogányoknak világosságává.• rész 49,6. Jer. 50,5. Luk. 2,32. 7Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és • a fogházból a sötétben ülőket.• Luk. 4,48. Ésa. 47,5. 49,9. 8Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak • nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.• rész 18,11. 9A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom • veletek.• rész 43,19. 10Énekeljetek az Úrnak • új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.• Zsolt. 96,1. 33,3. 40,4. 98,1. 144,9. 149,1. 11Emeljék fel szavokat • a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.• Zsolt. 97,1. 12Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.• Zsolt. 10,11. 94,6. 7. Ezék. 8,12. 9,9. Jób 22,13. 14. Ésa. 19,11. Ezék. 28,4. Jer. 50,35. 51,57. 13Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt • vesz.• rész 59,16. Zsolt. 35,1. 2. 3. 2Móz. 15,3. 14Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: most mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!• Dán. 2,2. 15Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.• rész 44,25. 16A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem • hagyom.• Jer. 2,6. 31. Jób 30,3. 17Meghátrálnak és mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban • bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!• Zsolt. 97,7. 18Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!• Zsolt. 78,34. 36. Jer. 5,2. Zsolt. 68,27. 19Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? • és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?• Ezék. 12,2. 5Móz. 32,28. 20Sokat láttál, • de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.• rész 6,9. 5Móz. 4,32-36. 29,3. 4. Zsolt. 78,1. Zsolt. 105,1. Zsolt. 106,1. Zsolt. 114,1. 21Az Úr igazságáért azt • akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.• 5Móz. 4,8. 32. 5,21. 23. 22De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!• Ámós 3,7. 5Móz. 32,27. 23Ki veszi ezt • közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!• vers 19. 25. 24Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére? 25Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem • tért eszére!• rész 10,16.

ősrégi, erdélyi vadászat képe került most elém, ezért most ezt is megosztom
-
Kígyó, áspiskígyó a neved
„A nyelv megfékezése.
3✴1Testvéreim, ne akarjatok annyian tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy ránk annál súlyosabb ítélet vár. 2Mert sokban vétünk mindnyájan. Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. 3Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. 4Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. 5Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt! 6A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet. 7Mert az összes vadak, madarak, csúszómászók és tengeri állatok természetét meg lehet szelídíteni, s meg is szelídíti az emberi természet, 8de a nyelvet senki emberfia nem képes megszelídíteni: az nyugtalan gonosz, tele van halálos méreggel. 9Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. 10Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie! 11Vajon a forrás esetében ugyanabból a nyílásból édes víz is fakad meg keserű is? 12Testvéreim, teremhet fügefán olajbogyó vagy szőlőn füge? Nem törhet elő sós forrásból édes víz.
A bölcsesség.✴13Van köztetek bölcs és értelmes ember? Azt a helyes életmódból fakadó, szelíd bölcsességben végbevitt cselekedetei bizonyítsák. 14Ellenben ha keserű irigység és önzés van szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal ellentétben. 15Ez a bölcsesség ugyanis nem felülről származik, hanem földi, érzéki, sátáni. 16Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság. 17A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató. 18Az igazság gyümölcsét békében vetik el azok számára, akik békét teremtenek.”
Ehhez a fejezethez nem szükséges semmilyen magyarázat, teljesen érthető
